Mint mindenhol, Rómában is igyekszem elolvasni minden kis feliratot akkor is, ha egy szót nem értek belőlük. Ott vannak mindenhol, hidakon, ősi épületeken, templomokon. Meggyőződésem, hogy az írás tudománya az emberiség eddigi legnagyobb eredménye. Az a képességünk, hogy írásban kifejezzük magunkat már beláthatatlanul fejletté vált. Ha leírsz valamit, amit egy másik ember megért, akkor az a közös szókincs részévé válik.
Olaszország legrégibb hídja a Fabricius híd, amin a felirat az építés engedélyezését hirdeti Lucius Fabricius által, aki akkoriban az útépítéseket felügyelte. Mármint Krisztus előtt 62-ben. Képzeljétek el, hogy amit leírtok, azt évezredek múlva is elolvassák. Ti mit írnátok? Nem ez az egyik legnagyobb felelősség a világon? Ugyanarról van szó, mint a “csak azt énekeld, amit el kell énekelni” kifejezésben, csak erre változik: “csak azt írd le, aminek le kell íródnia”.
Ez meg egy régi kedvenc mondásomra emlékeztet: “foglalkozz azzal, aminek szüksége van rád”. Az élet értelme egyszerűen, de alaposan megfogalmazva. Hogy teljes erőbedobással csináljunk valamit, mert nélkülünk az a valami nem is létezhetne. Alkalmasint mi vagyunk az egyetlenek, akik képesek létrehozni és tökéletesíteni. Az igazán komoly munka (egy életen át eltarthat), hogy meg is találjuk azt a valamit.
Róma népszerűsége abban rejlik, hogy egész évben milliónyi dalt énekel. Tegyük hozzá, életkorából adódóan teljesen jogosan – lásd “örök város”. Legyenek írásban vagy szóban, a dalok és történetek, amiket Róma mesél mind a létezés, az emberiség nagyságát hirdetik. Ezen dalok ismeretanyaga egy magasabbrendű közegből áradnak hozzánk. Azt javaslom, hogy csak álljatok ki az említett híd közepére, hunyjátok le a szemeiteket és figyeljetek. Igazán tanulságos.
Megosztás
A poszt más nyelven: angol
