A csodás Velence. Tündöklő és gazdag város volt egykor, a tengeri világkereskedelem központja. Aztán beütött a krach, miután egy Vasco da Gama nevű hapsi új hajóutat talált Indiába. Jellegzetességei azonban máig csodálatra méltóak, hogy mindenütt víz van, hogy százévesek az épületek, meg persze a nyüzsgés a karnevál és a filmfesztivál idején. Plusz nincsen autó, ezért bizony az alsó végtagokkal kell közlekednünk. Vagy gondolával.
Ami igazán furcsává teszi ezt a kis ékszerdobozt, az az, hogy folyvást süllyed. Most nem az évente százszor előforduló árvízre gondolok, hanem arra, hogy bizonyítottan el fog tűnni a tengerben. Az árvizek ellen az úgynevezett MOSE projekt elkészülni látszik (hatalmas kapuk megakadályozzák, hogy a víz bejöjjön a lagúnába), 10 év és 35 korrupciós bebörtönzés után. Meglátjuk.
Most vissza a gondolákhoz. A Dorsoduro nevű kerület kinézetében ugyanolyan, mint a többi, ám van egy ellenállhatatlanul érdekes néznivalója, a gondolakészítő műhely. Beláthatunk a kulisszák mögé, amikor egy-egy ilyen elkészül, ráadásul szabad ég alatt. Az évszázados hagyomány szinte tapintható abban, ahogy a munkások precízen, rutinosan dolgoznak a szemünk előtt. Mármint egy kis csatorna túloldalán. Ami sajnos büdi. Nem nagyon, de érezhetően.
Régebben komoly kipárolgásai voltak a városnak, igencsak kellemetlenek, de a helyzet mára jobb. A szennyvíz nagy része még mindig a kanálisokba folyik, de manapság nem igazán lehet megkülönböztetni a tengervíz és tengeri növények szagától. A közvélemény szerint valóban tetten érhető némi bűz, főleg nyári hónapokban, ami, minek szépítsük: orrfacsaró. De mindez könnyedén elviselhető, sőt, felejthető ha a kerület csücskébe vándorlunk. Na, az a páratlanul elbűvölő látvány mindent megér.
Megosztás
A poszt más nyelven: angol
