Szerző: Blanka Kovács

Berlin már majd’ harminc éve az egységet ünnepli. Azt a falat együtt emeltük és odaállt minden európai ember közé. Föl kellett épülnie, hogy később darabokra bontható legyen és mi tudhassuk, melyik tégla a soron következő. A berliniek megtanulták a leckét, szembenéztek a múlttal és megértették, hogyan kell megbocsátani. Viszont felejteni nem fognak.
Úgy tűnik, manapság ennyi kell ahhoz, hogy egy főváros a leggyorsabban fejlődhessen.

A város falain belül azonban vannak – néhányak által természetfelettinek vélt – jelenségek, mikor is a fizika szabályai csütörtököt mondanak. Ekkor átveszik a hatalmat a babonák, a képzelgések, a tévhitek és a tanult és feltétlen reflexek. Különböző területekről mondják azt, hogy kísértetek járnak arrafelé, mintha átkozott helyek lennének. Na, ettől nem kell félni, ugyanis ezek a szellemek vagy mik rendkívül békések, eszük ágában sincs kísérteni vagy ijesztgetni. Nincs bizony.

Kevés olyan város van Európában, ahol nagyobb a teljes zöld felület, mint Berlinben. Berlin nagyon, mondhatni szuper zöld. Érezni a levegő frissességét, amit a kb. 400.000 fa biztosít.
Ez a hatalmas mennyiségű faültetés a lakosok szándékolt cselekedete volt, még a fal idején. Mindazoké, akik szenvedtek, gyászoltak és nem ritkán el is hunytak akkoriban. Úgy tartják, ezen emberek szellemei jönnek össze és tartják fenn Berlin zöldterületeit.

A jólét alapját (ez esetben temérdek zöldterület, mely egész évben nyitva áll a tömegeknek) kifogástalanul tartják karban, ez szemmel látható. Abban mindenki megegyezik hogy egy városban inkább a zöld domináljon, ne a szürke. Nyugtatóbb, és persze egészségesebb is. Ha valamilyen oknál fogva ti is részt szeretnétek vállalni ebben a zöldesítésben, akkor azt ajánlom, ültessetek egy fát. Egy kis ösztönzés kell? Van egy Russel Crowe nevű pasas. Ő már 37.000 darabot elültetett…

Az első külföldi kiruccanás mindig nevezetes, amennyiben elmúltál már annyi idős, hogy emlékezni bírj. Egyszer nagyon régen Bécsben voltam, mégpedig télen, óvodásként. Néhány dolog annyira bevésődött az agyamba, hogy ha behunyom a szemem, látom és érzem ezeket most is. A Mária Terézia téri karácsonyi vásár volt az első életemben; mondjuk nem értettem, minek megyünk olyan messzire, de tényleg fantasztikus élmény volt.
“Az első külföldi út” bővebben

Bangkokban nagy az élet. Mármint olyan értelemben, hogy a helyieknek különös jelentősséggel bír. Azért nagy, mert összeadódik benne a vidámság és a közös örömszerzés, a finomságok és a folyamatos evés, a fény és az egész éves napsütés, a hit és a kétezer éves vallás, a milliárdnyi apró részlet és amivé összeáll. Annyi itt a látnivaló, olyan nagyon sok a programlehetőség, hogy szó szerint fogalma nincs az embernek, mivel is kezdjen.
“A káosz útja” bővebben

A csodás Velence. Tündöklő és gazdag város volt egykor, a tengeri világkereskedelem központja. Aztán beütött a krach, miután egy Vasco da Gama nevű hapsi új hajóutat talált Indiába. Jellegzetességei azonban máig csodálatra méltóak, hogy mindenütt víz van, hogy százévesek az épületek, meg persze a nyüzsgés a karnevál és a filmfesztivál idején. Plusz nincsen autó, ezért bizony az alsó végtagokkal kell közlekednünk. Vagy gondolával.
“Büdi város?” bővebben

Nemrég Párizsba vitt az utam és ellátogattam éjszaka a Vert-Galant térre, ahol megdöbbentő látvány fogadott. A sziget csücskében egy női szellemet láttam, amint bal lábfejét a vízbe mártogatva papírfecniket dobál a Szajnába. Lassan, de magabiztosan ballagtam közelebb hozzá, mert el nem tudtam képzelni, vajon miért olyan bánatos és vontatott a mozgása, egyáltalán mit is csinál. Finoman megszólítottam, leülhetek-e mellé, valamint megkérdeztem, mi a bánata.
“Bánatos szigetcsúcs” bővebben