Csak néhány olyan város maradt, ahol az ember azt kapja, amit előzetesen várt és Prága egy ezek közül. Nem csoda, hogy ilyen felkapott. Persze mázli, hogy van folyó, van domb kastéllyal a tetején, romantikus utcácskák, parkok, csúcscuki villamosok; ám ami igazából összeállítja ezt egy egésszé, az egyetlen szóban leírható: vendégszeretet. A csehek egymás és a világ többi lakója iránti odaadása egészen rendkívüli.
Irodalmi érdeklődésem persze először a Kafka Múzeumba vezetett, ez a folyóparton van, a Károly hídtól nem messze. Elég frankó volt önmagában is, de a kerti részben aztán látható egy erősen vitatott műalkotás: két bronz férfi pisil egy kis, Csehországot térképező medencébe, amiben állnak. Közben jobbra balra mozog a csípőjük, a vizeletsugár pedig hol gyengül, hol felerősödik. Meglehetősen vicces, ahogy büszkén bámulnak közben a semmibe.
Ugyanabban az utcában egy tradicionális kocsma is helyet kapott, itt sörfogyasztás ajánlott. Csak a legjobbra számítsatok és nem fogtok csalódni. Néhány lépéssel arrább pedig a sokkoló sikátor tűnik fel, ami talán a világ legszűkebbje. És van hozzá külön jelzőlámpa is mindkét végén, mert két ember nem férne el benne. Aztán persze ott a Károly híd, ami egész nap annyira tele van, hogy minél hamarabb el akarsz tűnni róla.
Ha most azt gondoljátok, hogy ennyit tudok csak mondani Prágáról, jelesül sör, múzeum és egy szűk átjáró, hát nem. Ezek mindössze a címben feltüntetettt három órácskát jellemzik. Ami alatt a velejébe láthatunk a nagy egésznek. Pár óra is elég, hogy megkapjuk, amire számítottunk. Ezt szerettem volna elmondani imigyen. És újra megemlíteni: a cseh vendégszeretet. A legnagyobb nemzetek is bőven tanulhatnak tőlük.
Share
A poszt más nyelven: angol
